Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


70 éves a gimnázium

2015.10.15

Nikl Csenge és Szabó Petra tolmácsolták a verseket. Felkészítő tanáruk és a koreográfia rendezője Rompf Gabriella kolléganőm volt. Tóth Bettina is szerepelt, a Folton Folk zenekar által megzenésített versemet, az Elvágyódást énekelte, melyet gitáron Bodroghalmi László kísért. Köszönöm a szép előadást!

_mg_8768.png_mg_8773.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jubileumi verscsokor

Cseppenként

 

esőből tengerként

kék madarat lesek

esőből tengerként

szomjazom

 

esőből tengerként

kincset keresek

esőből tengerként

kutatok

 

esőből tengerként

homokot nyaldosok

esőből tengerként

fulladok

 

esőből tengerként

gyűjtök vizeket

esőből tengerként

könnyeket

 

esőből tengerként

önmagamból vagyok

esőből tengerként

ugyanaz

 

megállok – süt a nap

előtted száradok

cseppenként elhagyom

földed

 

kékszínből szivárvány

hozzád hajlok végre

kékszínből szivárvány-

égre

 

 

 

Hegy és víz

 

Minden út a szerelemért van

Prométheusz tüze gyullad ilyenkor:

az arcunkba csapódó sós víz,

nyakunkban a csiklandozó szél,

ahogy a kék hegyek hullámoznak

-minden róla szól

 

Minden út a szerelemért van:

fehér kövek ölében forró tó,

fák odvában a sötétség,

ahogy a zuhogó vízfüggöny

párát old a völgybe

-minden róla szól.

 

Minden út a szerelemért van:

istenek lakhelyén a felhőtakaró,

szemérmes fürdőzés Zeusszal

és a hűs barlang mélyéről eredő

Afrodité-forrás

-minden róla szól.

 

Minden út a szerelemért van:

az üledékhegyen épített kolostor,

a kitartó akarat, hogy itt és nem máshol,

a bíborszín az arany alatt,

pedig nem is látszik

-minden róla szól.

 

Minden út hegy és víz

ami látnivaló: hegy és víz

magas és mély, fenn és lenn.

Olthatatlan lelkesedés és tengernyi vágy

-olyan, mint minden szerelem.

 

 

 

 

tűznarancsok

 

közelről látom a szemed, ahogy nő a pupillád

így beszélsz Párizsról

miközben ölelsz és figyeled, hogy nevetek-e vagy sírok

velem vagy, engem hoztál ide

fentről a föld mintha parázsba néznénk, olyan

utcák futnak bele a parázsba, izzik a föld a fénytől

mindenhol narancspiros a város

a csigalépcső, a vacsoraasztal duplabúrás lámpái miatt

az arcod is és az ágytakaró

a Szajna-parti őszi sárga séta, a tágas kertek levegője

még a rózsafagyi is

és a kezem, mert úgy szorítod

rózsaablakokból ömlik ki boltívek alá

tűznarancsok az utcakövek

azt mondod titok a szerelem, de lehet tudni

és Édith  Piafra ébredek

 

Arcod nélkül

 

Illatoddal öltözködöm

ujjaid neszét kifésülöm

megmosakszom tenyeredben

készülődöm szép szemedben

 

Levegőből megfont sugár

magad felé hajlítanál

rám kulcsoltad lelkeidet

összeszedted gyöngyeimet

 

Járásoddal megyek haza

egybemosva, összebújva

Arcod nélkül el sem alszom,

mosolyoddal takarózom.

 

 

 

 

 

 

 

Még a torkom se

 

Ha akarod nem szólalok meg

nem is írok ceruzával

hullámpapírra levelet

nem rajzolok halakat az úttest közepére – ha úgy akarod

 

Ha akarod leteszem a telefont

és nem beszélek butaságot

versről és zenéről

és nem kérdezem meg,

hogy ismered-e a titkukat – ha úgy akarod

 

Ha akarod nem mosom meg arcom

kérges tenyeredben

és még a torkom se szorul össze

mikor kibontom a nyakkendődet

és megkötöm a hajamat – ha úgy akarod

 

Ha akarod bekötött szemmel

megyek át a téren

és nem is gondolok a kezedre,

hogy megfoghatnál,

mert ez egy másik élet – ha úgy akarod

 

Ha akarod távol esek le

a hintáról, nehogy

meghalljam a hangod

aggodalmát véletlenül

és megtudjam, hogy mégis szeretsz – ha úgy akarod.

 

Napunk peremén

 

Most úgy gondolj rám,

hogy mosolygok

egy narancsfalú szoba

közepére.

Csukott szemmel nézem,

ami ott volt,

az öbölből idehallatszik

a sirályok öröme.

Most úgy gondolj rám,

hogy mosolygok.

 

Most úgy gondolj rám,

hogy álmodom.

Forró, fehér köveken

ribizliesőben állok,

szépillatú szirmok és

piros golyók pattannak

lábaim alatt,

pedig nem mozdulok.

Most úgy gondolj rám,

hogy álmodom.

 

Most úgy gondolj rám,

hogy tengerre szállok.

Homokos kézzel

hajózok el napunk pereméig

és lelépek róla,

repülök egyet,

majd visszatérek,

megint mindent megígérek.

Most úgy gondolj rám,

hogy ártatlan vagyok.

 

 

Szeretve

 

Olyan természetesen,

mintha törvényszerű volna,

földig érő nyugalomban

vagyok tiéd.

 

Olyan egyszerűen és tisztán,

mintha most indulna az élet,

földig érő nyugalomban

állok eléd.

 

De nem láthatom arcod

és nem érinthetlek.

Nyomok vannak csak,

törölhetetlenek.

 

Mégis olyan szokatlanul,

mintha csoda volna,

földig érve, nyugalomban

kerülsz mellém.

 

Olyan időtlenül,

mintha nem volnának emlékek,

földet érve, nyugalomban

vagy az enyém.

A műsor előtt bemutattam az Évkönyvet. Sok örömet jelentett az olvasóknak és az íróknak is!

_mg_8676.png_mg_8718.png