Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kézjegy 19.

2013.06.09

_mg_6010.jpg 

Őrzők, teremtők címmel írt Czigány György előszót a KÉZJEGY 19. antológiába.
Részlet:
„ … Nem egészen jóakaratú kritikusok gyanakvása az egy-egy országrészhez, vidékhez ily szorosan kötődő antológia kézbe vételekor: vajon nem provinciális-e, vajon nem a szellemi lét nagy központjaitól távolabb lévő műkedvelő írók, költők körének gyümölcsei-e ezek az alkotások? Épp a fentebb említett hagyományok ereje ad erkölcsi és minőségi mércét a Kézjegy alkotó táborának! Eszünkben juthat, amit Hámori József akadémikus, agykutató már könyve címében is kijelent: Magyarország szíve vidéken van! Természetesen megélnek a versek, a novellák a nagyváros forgatagában, élhet a főváros lüktetésében a líra. Babits költeményére gondolva: Verssor az utcazajban… De éppen a vidéki élet dinamikájából fakadhat olyan vers, melyben az ég és föld között, bánatot szedegető angyal jelenik meg, kezében a sorsunk, a karácsonyi hólabda: „összegyúrja, elhajítja/messze-messze,/elgurul a végtelenbe.”
Őrzők és teremtők kézjegyeivel találkozunk az antológia lapjain. Harsány színekkel és gyöngéd melódiákkal, józanságukban is metsző látleletekkel van teli ez a könyv. …”

A kötetben megjelent verseim:

 

Csak egy lépés
 
Mi lesz ebből?
Ebből a kézszorítás nélküli
tompa csöndből?
Ebből az ágyatlan belső
szobából?
Persze, mából holnap.
Vajúdó, csikorgó némaságból
csak egy lépés
a lepkeszárnyú sátor közelébe.
 
Fűszobor
 
Harmatból és fűből fonlak össze, zöldkövű alak.
Mohatest lesz majd gömbölyű vállad,
ízeid egy-egy nyírfaág, zafírból lesz a szád.
Térdeid ezüstös fűlabdák,
kulcscsontod öble könnyet gyűjtő kád.
És hogy tudjanak enni kezedből az állatok –
tenyeredből zöldillatú tálat formálok.
Arcod vízhullám lesz, ha megfogom,
úszó lapuleveleken fekszem majd hátadon.
Melled bolt lesz, fenyőleveles mennybolt, ég,
tarkód borostyánoszlopon nyugvó fedél.
Könyököd ringó hajód evezőlapátja,
sűrű avarba növő langyos lábfejed alatta.
Ezüsthálós harmatcseppekből lesz szemed, fogad,
- és még azt is tudom, testvéreid hogy hívjanak.
Könnyű páraágból fonok még fűzpántot csuklód köré,
melybe belefűzöm magamat, hogy melletted legyek örökké.
 
Hagyom magam
 
Lepke vagyok kezedben,
pillányi rezdülés
seszínű hártyák közül.
 
Selyempapír zsebedben,
váratlan zizegés
a többi kincsed alól.
 
Tündértáncos szemedben,
látatlan látomás
mandula ruhák mögül.
 
Tükörcserép hátulja,
fekvő homokóra
a hálószobapadlón.
 
Szinkópa utolsója
kézzel írt kottád
szépívű dallamában.
 
Ennyi vagyok.
De nálad
hagyom
magam.
 
 
Téli titok
 
Torpanása régi akaratnak
nedvek sűrű bujkálása
hószórta táj
grafika fa
nélküli fény.
Kopogtattak.
 
 
Karácsonyi hólabda
 
Csontos angyal ég és föld közt
sürög-forog,
szedegeti a bánatot.
Összegyúrja, elhajítja
messze-messze,
elgurul a végtelenbe.
 
Még a torkom se
 
Ha akarod nem szólalok meg
nem is írok ceruzával
hullámpapírra levelet
nem rajzolok halakat az úttest közepére – ha úgy akarod
 
Ha akarod leteszem a telefont
és nem beszélek butaságot
versről és zenéről
és nem kérdezem meg,
hogy ismered-e a titkukat – ha úgy akarod
 
Ha akarod nem mosom meg arcom
kérges tenyeredben
és még a torkom se szorul össze
mikor kibontom a nyakkendődet
és megkötöm a hajamat – ha úgy akarod
 
Ha akarod bekötött szemmel
megyek át a téren
és nem is gondolok a kezedre,
hogy megfoghatnál,
mert ez egy másik élet – ha úgy akarod
 
Ha akarod távol esek le
a hintáról, nehogy
meghalljam a hangod
aggodalmát véletlenül
és megtudjam, hogy mégis szeretsz – ha úgy akarod.
 
 
A festő álma
Takács Évának
 
Anyagot álmodsz,
felületet, amire írsz.
Papírszövetet, álomvásznat,
mik ujjad nyomát hordják.
Mozdulatlanul írod a képét
gabonaföldnek,
kőpiramisnak.
Ráfektetsz
csónakot, csigát, csontos
magházú aszalt gyümölcsöt.
Ilyenkor
nem nézel fel,
nem is létezel.
 
 
Szürke szél
 
A rosszul varrt szavak nem varázsigék.
Bambusz rudakként kopognak le a földre.
Estelednek, hajnalodnak.
Engem szürke szél színez.
Mennyire nem szerelem már ez!
 
 A szerkesztők: Acsádi Rozália és László Kovács Gyula
 
 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.