Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mappanyitogató - teljes műsor

2014.12.15

M A P P A N Y I T O G A T Ó

 

Gyerekkoromban úgy képzeltem, hogy az életet furcsa tünemények dagasztják. Biztos voltam abban, hogy a hozzávalók közül az egyik a szerelem. Mert annak története van.

Nemrég, hogy már tudom a többi hozzávalót is – némi szépség, szomorúság, betegség, derű  - , eszembe jutottak apukám rajzai. Mert azt hiszem, hogy a képekből ugyanúgy összeállhat az élet, mint a történetekből. Kértem tőle néhányat, mert már mindenkinek volt a családban, csak nekem nem. Egy szürke mappát kaptam.

Nézegetés közben alakultak ki az én történeteim. A hozzávalókról, ugye. Nézzük csak!

 

Az első rajzon egy kovácsoltvas kerítés látható.

Kovácsoltvas lány a párom. Azt mondják a többiek, hogy szép fekete szemű. Én azért tudom, hogy kicsit hideg és kemény. A válla olyan, mint egy templomajtó kilincse. Egyívű az egész lány. Egy helyen van csak összeeresztés, ahol a válla íve találkozik a nyakával, baloldalon. Ez a hely arra való, hogy olyan lényegi szavakat susogjak bele, mint például: sze-ret-lek. Ettől egy kicsit felpuhul.

 

Ez olyan, mint egy mesekönyv - illusztráció. „És amikor a Hold kiflisarkába beleharapnak a felhők, akkortájt alszom el.”

 

Arcod nélkül

 

Illatoddal öltözködöm

ujjaid neszét kifésülöm

megmosakszom tenyeredben

készülődöm szép szemedben

 

Levegőből megfont sugár

magad felé hajlítanál

rám kulcsoltad lelkeidet

összeszedted gyöngyeimet

 

Járásoddal megyek haza

egybemosva, összebújva

Arcod nélkül el sem alszom,

mosolyoddal takarózom.

 

 

 

 

A következő lapon egy befőttesüveg van árnyékolva. Ez amolyan iskolás feladat. Ilyenkor visszahúz az idő.

Úgy érzem magam, mint egy télire eltett befőtt. Cseresznye. Jó szoros az üveg szája. Nehogy szóljak, hogy én ezt nem akarom. Végül is tetszetős szín a cseresznye. Meg olyan szép gömbölyű. Ded, gömbölyded. Szóval érnem kell. Zabola, meg minden. Kristályba lett zuhanásom – mondaná a Hoffmann. Ázok a lében. Csak majdnem fulladok meg. Közvetlenül a tető alatti részeim szabadok. Onnan próbálok kukucskálni. Az érés komoly dolog. Néha majd rám nézel, megdicsérsz, és én megpróbálok örülni. Utólag. Akár a megszelídített róka a Kis Hercegben, úgy várlak.

Azonos helyen vagyok a szívedben. Nem mászkálok el. Ez kényelmes, mert nem kell felkeresned. Azért a bezártság egy kicsit zavar. Kénytelen vagyok tettek helyett képzelődni. Mindent elmondok neked előre, és nincs valóság. Fogalmazok, meg ilyen bódult kábulatban élek. Se hall, se lát Dömötör. Nem mondhatnám, hogy elvagyok, mint a befőtt.

Nem szeretnék megromlani. Ettől az egytől félek. És bosszant a lehetőség. De te majd segítesz, és időben leveszel a polcról, nehogy elrontsuk. Mihelyt leemelsz onnan, elveszítlek.

 

Jézusom, egy esernyő! Erre nem is emlékszem.

Aztán betértél az életembe. Olyan komótosan felakasztottad az esernyődet a fogasra. Vihar után jöttél. Nem csináltál felfordulást, csak átrendezted a szobát. Kitártad az ablakot, mindenféle jó illat szállt be. Erős, friss, örök illatok. Nem tudtam, hogy ilyen is van. Sokáig nem maradtál. Az ajtót sem csuktad be. De az esernyőt itt hagytad, mintha mostantól fogva csak jó idő lehetne.

 

A naplementés képeket nem szeretem, ez mégis kedves nekem. Inkább ígéret van benne, mint naplemente.

 

Arany ösvény

 

Csak a zápor,

csak a vihar,

üt és cibál – ez a törvény.

                       

Sok az örvény,

sok a hullám,

gázol, tombol – ez a törvény.

 

Bírd ki, bírd ki,

Áradj, lobogj,

és ne mondd ki – ez a törvény.

 

Ne szólj, ne kérj,

ne nézz, ne higgy,

Tanulj csendet – ez a törvény.

 

Sírnál? Szokd meg!

Áldást várnál?

Villám tör meg – ez a törvény.

 

Aztán vége,

nem esik már.

A víz felett – arany ösvény.

 

 

Egy absztrakt. Azt hiszem, pálcikák.

Van egy olyan szokásom három-négy éve, hogy nyár végén lemegyek a Dunára egyedül. Ha ketten megyünk, akkor is egyedül vagyok ott. Leúsztatom, amiktől meg akarok szabadulni. Kicsi pálcikákat készítek, török ágakból, és úgy. Minden pálcikára ráolvasok egy megszabadulni valót. Hosszú évekig ugyanazok voltak: hiúság, harag, száműzött jóság, fagyasztott igazság. Látni akartam, ahogy távolodnak tőlem. A Duna mindig segített, soha nem állt meg és tartotta arcomba, hogy tessék, itt vannak, küzdj meg velük még egyszer, még kétszer és örökké. Mindig leúsztatta. Pillanatnyi enyhülést szerezve ezzel nekem. Hálás vagyok ezért. Láttam, ahogy messze érnek, mégsem hittem, hogy lelkemből folyt volna tova, mert maradtak a bánni valók.

Idén nem mentem ki, pedig terveztem, de ezektől már nem kell megszabadulnom. Visszajött a jóság, felengedett a fagy. És nincs is kivel egyedül lennem.

A következő egy grafika, kövek, kagylók ágya a part.

 

Átlátszó kövek

 

Kagylóhéjból tört ágyon fekszem,

horpadt mellemen csont az ingem,

szétsodort álmok a vánkos alatt,

nem tudom fonni se sós hajamat.

 

Keserű a szó, mint buborék,

szűkös torkomban pattog és ég.

Látod, már nincsen kezünk és szánk,

átlátszó kövek hullanak ránk.

Vízfestékkel kapu. Ez olyan szimbolikus szokott lenni.

Egyik reggel arra ébredtem, hogy vak vagyok. Nem tudtam rögtön, hiszen lehet, hogy még alszom és csukva van a szemem. Aztán rájöttem, hogy ülök,ébren vagyok, úgyhogy nyitva van a szemem, de semmit se látok. Hát ez elég ciki, mivelhogy – te jó ég! - ma van az első randink. Nemhogy magamat nem fogom látni, de őt sem. Még jó, hogy kikészítettem a ruhámat. A hajamat is meg tudom fésülni. Hurrá. Hangversenyre megyünk. De jó, hogy hallok! Fogta végig a kezem, nem vette észre, hogy mi történt velem. (Tipikus pasi.) Aztán a kapuban megcsókolt. De nem is ez. Hanem, ahogy a halántékomhoz ért a szempillája. Azt úgyse láthattam volna. Úgyhogy már nem is akarok látni.

 

 

Az utolsó szénrajz. A nagy koromfeketeség alól kilátszik valami. Valami szőnyeg rojtjai…

 

valami változás

 

valami távoli nyári ruhás kert

valami szédült sok virág

valami messzi titokmélység bennem

valami ringó rajongás

 

valami rózsákat ír maga mögé

valami örök rejtelem

valami áramlik szélesen felém

valami emlékszőnyegen

 

valami bűvöl és tilt is egyszerre

valami ízes ámulat

valami suttog, karol, csodál, békít

valami régmúlt hangulat

 

Most már nekem is van mappám, egy zöld. Abba gyűjtöm a rajzaimat. A történeteimet. Legutóbb elhatároztam, hogy megmutatom. Hogy más is lássa. Hogy előjöjjenek az ő történeteik, hogy sok-sok történetre emlékezzenek vissza azok, akik nézik, hogy csak úgy kergetőzzenek a történetek!!!...

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.