Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megjelent a Kézjegy 22.

2016.04.09

Kicsike rés

Beavatás

 

Benyitok a félsötétbe.

Boltozott barlang kőasztalán

szegetlen kenyér.

Amióta itt vagyok,

rohanó esőt kerget

vakító sík mezőn a szél.

Benn moccanatlan csöndben

ömlik elém

holdsarló-kancsóból

kicsike résen át a fény,

és félbetörik a kenyér.

 

tűznarancsok

 

közelről látom a szemed, ahogy nő a pupillád

így beszélsz Párizsról

miközben ölelsz és figyeled, hogy nevetek-e vagy sírok

velem vagy, engem hoztál ide

fentről a föld mintha parázsba néznénk, olyan

utcák futnak bele a parázsba, izzik a föld a fénytől

mindenhol narancspiros a város

a csigalépcső, a vacsoraasztal duplabúrás lámpái miatt

az arcod is és az ágytakaró

a Szajna-parti őszi sárga séta, a tágas kertek levegője

még a rózsafagyi is

és a kezem, mert úgy szorítod

rózsaablakokból ömlik ki boltívek alá

tűznarancsok az utcakövek

azt mondod titok a szerelem, de lehet tudni

és Édith  Piafra ébredek

Egyszer talán

 

Ma összefirkálhatsz,

vagy át is rajzolhatsz,

bárkinek megmutathatsz.

 

Akár újra kihúzhatsz,

vagy át is másolhatsz,

aztán el is szakíthatsz.

 

Később kijavíthatnál,

majd el is ronthatnál,

bátran ki is dobhatnál.

 

Közben észre is vennél,

egyszer meg is jegyeznél,

talán meg is szeretnél.

 

 

Nyári kert

 

Ez az a kert, ahova bevonul a nyár.

 

Hozza magával a szandálomat,

és a tücsköket, mik a bokámban énekelnek majd,

csészényi cseresznyevirágport önt a hajamba,

és egy fehér tündérrózsaszálat, csillagok virágát.

 

Hozza magával a nyári ruhámat,

sötét illatoslepkéket ültet a bőröm alá,

tengernyi sárgacsigaházat ad a kezembe,

és egy fehér tündérrózsaszálat, csillagok virágát.

 

Magával hozza a gyöngyeimet,

megtalált és újra összefűzött  álmaim láncát,

fényes emlékszemű gyöngysort rak a nyakamba,

hogy hordjam és viseljem bölcsen csillagok virágát.

 

legbelül

 

olvas, karja a karfán legbelül

nyílik a nap és madarakat enged a hajából

ki, és kehelyből engedi inni magát

nyílik a föld, a világ

jön megy az ember a világok között

kétszer ugyanazt, többször ugyanazt csak máshogy

legbelül marad , a legeslegbelsejében

középen marad

és senki nem veszi észre

mert csak lélegzete van -

hogy látnátok?

Két tanítványom, Donkó Anna és Leber Veronika is szerepelnek az antológiában versekkel, novellákkal. Nagyon örülök, hogy együtt szerepelhetünk és merülhetünk el a szépirodalomban.

img_3236.jpgimg_3247.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.