Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tanítványaim beszámolója

2012.11.03

 montazs.jpg

Tanár-diák közös produkció
Lélekvitamint kaptunk egy őszi délután

Két kor, két lélek, két világnézet. A diákoké és a tanároké. Hogy lesz ebből összehangolt, közös produkció?
 Ez a kérdés járt a fejemben, miközben kedves tanárnőm, Fittné Szilvássy Ildikó könyvbemutatójára igyekeztem. A bemutató előtti napokban már olvastam a kötetet. Voltak kedvenc verseim, és voltak olyanok, amelyek, mintha az én érzéseimet, gondolataimat adnák vissza.
A következő kérdés, ami felmerült bennem, hogy vajon ezek közül elhangzik- e valamelyik? Végigmentem a folyosón, egészen a könyvtárig, majd benyitottam. Mintha egy más világba érkeztem volna! Sok mosolygós, izgatott ember, és nem lehetett mást érzékelni, mint a felszabadultságot. Mintha a gondok, bajok és a stressz nem tudták volna átlépni az ajtót. Én viszont igen, és én is ebbe a gond nélküli világba csöppentem!
Helyet keresve, az utolsó sorban találtam meg székemet. Örültem, hisz innen mindent láttam, ami a teremben történt. Minden gondolat, minden történés az elkövetkezendő egy órában kitárulkozott előttem.
            Megnyugodva átadtam magam az érzésnek. Középen ült a költő. A sarokban gitár. Gondolataim cikáznak. Vajon a kedvencemet zenésítették meg?
Irigy lettem egy pillanatra. Négyen is segíthették Őt.
Ott állt Vivi. A meghívóból tudtam, ő lesz a moderátor. A gitárt összekapcsoltam Bodroghalmi Lászlóval. Ott volt még Betti, aki szintén verset mondott, és ott állt még gyermekkori barátnőm, Petra. Ő énekelni fog…! Mire tekintetem végigért, Vivien halk szavai már meg is nyitották a bemutatót.
Ildikó tanárnő bemutatkozása utána elkezdődött, amire már vártunk. Elhangzott az első vers!
Három blokk volt. Az első az ”Én”- versek. Mosoly ült ki arcomra, hogy kis betekintést nyerhetek tanárnőm világába, gondolataiba, hiszen ezek Róla szólnak. A kétgyermekes családanyáról, aki tanít, zongorázik, orgonál, énekel, viszi az újságíró szakkört, és foglalkozik velünk. Büszkeség öntött el, ahogy ott ültem. Legszívesebben felálltam és kiáltottam volna a világnak, hogy ismerem! De nem tettem… Ehelyett hangosan tapsoltam.
Aztán jött a ”TE”. Mintha rólam szólna. Mintha én írtam volna. Könnyek szöktek a szemembe, a feltörő múltra gondolva.
És jött az a bizonyos katarzis. Hirtelen nem tudtam hova tenni az érzést.
Meghallottam kedvenc versem. Belső remegés, mosolygás, könnyek. S mind egyszerre.
Az ”Ő” részre már alig tudtam koncentrálni.
Csak ültem ott, és a vers sorait ismételgettem magamban:
„Ha akarod leteszem a telefont
és nem beszélek butaságot
versről és zenéről
és nem kérdezem meg
hogy ismered-e a titkukat – ha úgy akarod (…)
Ha akarod bekötött szemmel
megyek át a téren
és nem is gondolok a kezedre
hogy megfoghatnál
mert ez egy másik élet- ha úgy akarod…”

És egyszer csak vége lett. A közönség hangos tapsban tört ki, majd egy emberként mentünk gratulálni.
            Hazafele végig a kötet járt a fejemben. A TÜNDÉRSZÖVET. Egy gondolat jut most csak eszembe: ezen a délután a tündérek körbeszőttek minket boldogsággal…
Kovács Réka 10.B

 

Könyvbemutató a paksi gimnáziumban
…Mikor körbenéztem, a rengeteg könyv közül csak ez az egyetlen egy könyv akadt, aminek ismerem személyesen is a szerzőjét, és nem azért olvasom el, mert kötelező olvasmány, hanem azért, mert tényleg érdekel a tartalma….
…Találd meg te is azt a helyet, ahol önmagad lehetsz és őrizd meg magadban a fontos értékeket!... 
Rácz Anita 11.N
 

 

Egy tündér története
A Tündérszövet című könyv bemutatóján kétféle érzés kézzel fogható: a kíváncsiság, a közönség részéről és az izgatottság Ildikó tanárnő részéről.  Próbálja ugyan leplezni,szinte sikertelenül.
Halkan suttogottmindenki a könyvtárban, mikor beléptem, de már csönd honol mindenhol. Áll a levegő és tapintani lehet a feszültséget, már csak két perc és kezdődik. Szívem hevesen ver, mivel olyan izgatott lettem, mintha én is ott ülnék a Tanárnő  mellett , de helyettem a moderátor ül ott,  Vivien. A másik oldalon Bettina, Bodroghalmi László és Petra álltak.  Ők később énekeltek és zenéltek, de ezt hagyjuk most. Elhalkulnak az emberek és elkezdődik a bemutató. Körbenézek, mindenki hallgat.  Az agyam ebben a percben kikapcsol és csak figyelem, amint Bettina elkezd készülődni egy vers előadására. Egy hatalmas levegő és máris kezdi. Kellemesen lágyan mondja a verset, ami igazi ritkaság.  Aztán egy dal következik. Csak átadom magam az érzelmeknek és ebben a pillanatban meghallom a vers egyik mondatát: „Álmomból se ébredjek fel”(Elvágyódás). Én sem akarok felkelni ebből a csodás világból, ami most itt lebeg a szemeim előtt. Nem is vettem észre, hogy ennyire elragad a vers. A szívemig hatolt, sőt talán még azon is túl, egy apró kis remény a lelkemben megszólal. De nem hallgatom ostoba fecsegését, inkább figyelek, miket kérdez Vivien Ildikó tanárnőtől. Lassan kezdem felkészíteni magam a következő versre. Mikor meghallom a vers címét, egyből behunyom a szemem. „Üveggömb és gyöngykő”- selymes lágy fények táncolnak szemeim előtt. Majd megint egy mondat cseng a fülemben „… utolsó kiabálás a zöld kapuban, mit mindenki hall, de senki se ért.” Pontosan így érzem magam most is, mindenki lát engem, de senki sem ért meg. Egy pillanatra elszomorodok, majd még egy mondat, ami beleég az emlékezetembe: „felvehető, hordható, gyűjthető, vállalható emlék”. Mindent megmagyaráz, talán én is egy ilyen vállalható emlék leszek a jövőben.
 A Tanárnő boldog és büszke, nagyon is, végig csak mosolyog. Oldalra lesek, ahol osztálytársaim ülnek, mellettük könyvek. Lapjaikon még lehet érezni a nyomtatás és az új könyv illatát. És könyvjelzők, idézetekkel díszítve.
Tekintetem megint visszaszegődik a kis csapatra. Újra körbenézek a teremben, mindenki a sírás szélén áll, a versek megmutatják a valódi énünket, és ezt nem takarhatjuk el egymás elől. Lassan vége lesz a bemutatónak, így az emberek elkezdenek mocorogni.  Itt-ott előkerül egy virág, máshol egy csoki, valakinél meg már az előre megvett kötet, melyet lassan írója dedikálhat.
Mire észbe kaptam, mindenki felállt, a könyvbemutatónak vége is lett. Meghatódva mentünk oda a tanárnőhöz. Én pedig büszkén figyeltem, ahogyan a tanárnőmet körbeöleli sok-sok boldog ember.  A kezdeti kíváncsiságom boldogsággá változott…
Alpek Vivien 10.B
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.