Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek az Internetvers fesztivál verselőszobájában

2012.11.06

 

Álomhintó
 
Tűz-víz kútból hínárágyra
tó tündérét holdfény várja,
ágyaz lengő szél szárnyára,
betakarja lányát álommal.
 
Álomhintó, rosszból jót tégy,
foszlasd búját, oszlasd könnyét,
gyógyítsd vállát, sérült térdét,
meseszóval fonjál álomdalt!
 
Mentsd meg, rejtsd el, őrizd, vidd át,
töltsd be örömmel, rajzolj színt rá,
engedd aztán lassan hozzám,
melegítsem lelkét lelkemmel.
 
Őszi szerelem
 
Karolásnyi gerendák nőnek fölém,
a lámpabúra íve a hátadé.
Csukott ablak mögül beköszön az ősz,
levetett ruhát hord kintről a szél,
jót kíván, szépet az októberi szél.
 
Mindenem a padlón, jövök melléd,
fáradtan, mint ahogy a méz csurog.
Csókpárnába bújó sejtelmes körköd
leér a lábamig, érint puha toll,
szepegő, ölelő, fehér-arany toll.
 
Reggel a földön madárköpeny vár,
felöltöm magamra, messze visz.
Nevető levelek játszanak lenn,
szivárványerdőkben mindenki hisz,
a színes repülésben mindenki hisz.
 
Tulipánfa
 
Bujkálnak a bársonyos rügyek.
Titkolják még mennyei illatuk.
Melegszik az ég.
 
Hangolnak a tavaszi szelek.
Körüldongnak csemete-ágakat.
Mintha te jönnél
 
 Virágai gyertyásak lesznek.
Olyanok, mint tulipán-tenyered,
ha államat tartod.
 
Levelei tűvel hímzettek.
Tündérszövet vásznára bekarcolt
írásos rajzok.
 
 
Csak emlék
 
A Ligeten át jött trolival
roppanó, fekete cseresznye,
Mamika cipelte évekig,
azt mondta, fáj már a keze.
 
Emlékszem később lefeküdt,
megettük az összes cseresznyét,
most anyukám hordozza szatyrait,
fájdítja ő is kis kezét.
 
Maradna mindig közöttünk!
Bár én is sok mindent tehetnék!
Őrizném, tartanám száz évig,
hogy ne legyen ő is csak emlék.
 
 
Húsvétvárás
 
Elvitték a tüzet
nincs hol megaludni
elvitték a tüzet
nincs mit megszentelni
elvitték a tüzet
nincs mért imádkozni
elvitték a tüzet
nincs miért felkelni
elvitték a tüzet
nincs mért verset írni
elvitték a tüzet
nincsen miért élni
elvitték a tüzet szemedből.
 
Átlátszó kövek
 
Kagylóhéjból tört ágyon fekszem,
horpadt mellemen csont az ingem,
szétsodort álmok a vánkos alatt,
nem tudom fonni se sós hajamat.
 
Keserű a szó, mint buborék,
szűkös torkomban pattog és ég.
Látod, már nincsen kezünk és szánk,
átlátszó kövek hullanak ránk.
 
Cseppenként
 
esőből tengerként
kék madarat lesek
esőből tengerként
szomjazom
 
esőből tengerként
kincset keresek
esőből tengerként
kutatok
 
esőből tengerként
homokot nyaldosok
esőből tengerként
fulladok
 
esőből tengerként
gyűjtök vizeket
esőből tengerként
könnyeket
 
esőből tengerként
önmagamból vagyok
esőből tengerként
ugyanaz
 
megállok – süt a nap
előtted száradok
cseppenként elhagyom
földed
 
kékszínből szivárvány
hozzád hajlok végre
kékszínből szivárvány-
égre
 
 
Lélek a test is
 
Korcsolya éle reccsen a jégbe,
tél terítőjén futnak a fák.
 
Hullik a porhó, tejhab az álma,
ágyaz a földön Holle anyó
 
Széles a páncél, rózsafa nyílik,
úsznak a szirmok, csendbuborék.
 
Csukva az arcom - lélek a test is,
hócseppek tánca messze ragad.
 
Kő mögül
 
Átlátszó kőben látom az arcod
nem férek hozzá
kőben az arcod
esőben száraz
szélben maradó
és kő mögül nézel
és nincs melletted hely.
 
Átlátszó kőben látom az arcod
holdra világít
kőben az arcod
kincsemként hever
másokat karistol
és kő mögül nézel
és nincs melletted hely.
 
Átlátszó kőben látom az arcod
hol van a lelked
kőben az arcod
toronyból zuhanok
egyenesen melléd
és kő mögül nézel
és nincs a földön hely.
 
Kicsike én
 
Ringó sziromban ülök a fa tetején
lágyfehér sziromköntösben kicsike én
ül, áll, öl, hal a fa tetején.
 
Fa lábánál kútvízbe merülök,
álomkerék visz le a mélybe,
szemed tükrébe
 
gyűrűzik a szirom, öléből kicsike én
kihullok, és kapaszkodom a kút peremén.